Az egység törvénye (Ré)

Law Of One könyv

Az Egység Törvénye egy 1981-1984-ig közvetített üzenetsorozat, mely az univerzum működéséről, a polaritás működéséről, a közeledő tudatváltásról, valamint a tarot kártyák és archetípusok lényegéről szól. Talán ez az egyik legösszeszedettebb közvetítés sorozat, amely metafizikai, spirituális és földönkívüli témákat is érint.

Az utóbbi években a Ré szöveg teljes egészében megjelent magyar fordításban.
Itt tölthetőek le a könyvek magyarul. FONTOS: az ötödik könyv linkje rosszul szerepel a honlapon, amíg nem javítják, itt a helyes link: itt tölthető le az ötödik könyv.
Ezen az oldalon nem mindig ugyanazokat a fogalmak használjuk, mint a könyvben!

Az Egység Törvényének közvetítése

Carla Rueckert és Don Elkins 19 éven át folytattak közvetítői munkát, mielőtt az Egység Törvénye szöveget kezdték közvetíteni. Jim McCarty egy évvel a kezdete előtt csatlakozott hozzájuk. A szöveg kérdés és felelet formájában született meg. Ré, a közvetítő entitás, világossá tette, hogy csak arról beszélhet, amiről kérdezik, mert különben a szabad akarat törvényét sértené meg. Az ember annak a megértésére készült fel, illetve csak azt a választ tudja felfogni, amit kérdésként már meg tud fogalmazni. A közvetítés 3 éven át zajlott, pár heti gyakorisággal. A szöveget több kötetben, fokozatosan hozták nyilvánosságra, és később kínai, orosz, török, és még több nyelvre fordították le.

Az Egység Törvényének alapfogalmai

Ré egy népcsoport képviselője és az ún. konföderáció egyik közvetítője. A nép, amihez ő tartozik, a Vénuszon fejlődött és azóta a “hatodik dimenzióban” él (nem a mi anyagi világunkban).

Ré minden eszmét, törvényt és általában elméletet az Egység Törvényének torzításának (distortion) hív. A torzítás szó azt jelenti, hogy ezek származtatott dolgok, amik, mivel már egymástól függőek, egymást kiegészítik, nem egységesek, hanem az Egy több kisebb darabját képezik. Ré a dualitás kifejeződéseként fény/szeretet és szeretet/fényről beszél, valamint tanítás/tanulás és tanulás/tanításról (a magyar nyelv ezt visszaadja abban, hogy egy tőről származik a két szó). Ezekhez hasonló a tér/idő és az idő/tér fogalmai is (a kettő nem ugyanaz). A “többi embert” másik-ön-magam ként említi (other-self). A saját személy ön-magam (“self”), a magyar nyelv itt is helyesen fejezi ki ezt. Az Ön (és akár a maga is) megszólítási forma a másik személyre, ön-maga viszont a saját személy. Ré szemszögéből nincs köztük határvonal. Mindegyik a Mag része, ami az Egy, legyen az ön-mag vagy másik-ön-mag.

Ré üzeneteiben a kozmológia jelentős szerepet kap. Ennek összefoglalására itt nem vállalkozunk, csak utalunk arra, hogy a végtelen energia, az intelligens végtelen, a logoszok és al-logoszok egymásból való alakulása mind értelmet talál. A galaxisok és bolygók tudatossága után a különböző szinteken levő életek tudatossága különült el, az egységből a sokaság felé haladva.

A dualitás a szöveg szerint az ötödik dimenzióig létezik, afölött már egybeér; a célja az evolúció. Megnyilvánulása az önmagunkat segítő út és a másokat segítő út (service-to-self és service-to-others), amit leegyszerűsítve negatív és pozitív, ártó és segítő útnak nevezhetünk, de Ré ragaszkodik ahhoz, hogy ne ezeket a szavakat használja, mert azokhoz sok másodlagos jelentés kötődik, amely csorbítja az igazi értelmüket. A szabad akarat törvénye biztosítja azt, hogy minden pillanatban dönteni tudunk, melyik utat válasszuk e kettő közül. A harmadik dimenzió elsődleges célja ennek a döntésnek a mindenkori és folyamatos meghozatala. A döntést ún. katalizátorok gyorsítják. Tulajdonképpen minden esemény, amire érzelmi reakció jelenik meg válaszként, katalizátor, mert előmozdítja vagy az ön-magam felé, vagy a másik-ön-magam felé irányuló szolgálat melletti döntést.

Inkarnációs ciklusok

Minden bolygón, amire harmadik dimenzióbeli élet költözik, alapvetően 3 ciklusból áll a fejlődés útja. Egy ilyen ciklus hossza körülbelül 25 ezer év. A ciklus végén lehetőség van a megvilágosodásra, pontosabban, akkor történik egy mérés, ami meghatározza, ki az, aki továbblép a következő fejlődési szakaszba, jelen esetben a negyedik dimenzióba. Ré ezt az eseményt szüretnek hívja. Ekkor általában 10 százalék körüli azok aránya, akik megvilágosodnak, a második ciklusban 60 százalék körüli szokott lenni.

A Föld ettől eltérő eset. A Földre már az elején csak ciklusismétlők jöttek sok különböző bolygóról, az egyik közülük a Maldek, amely Jupiter és Mars közt volt bolygó. Ez az oka annak, hogy sokféle nép él a Földön: kínai, fekete, fehér, … A Föld – konyhanyelven szólva – egy kísérlet volt arra, hogy egy ilyen vegyes társaság hogyan jut el a megvilágosodásig. A Földön nagyon alacsony lett a megvilágosultak száma, az első ciklusban senki, a másodikban csak összesen 120 lélek. A harmadik ciklusnak most van vége. Ahhoz, hogy valaki továbbléphessen, legalább 51 százalékban a másokat segítő úton kell járnia, vagy 90 százalékban saját magát segítőben (“gonoszban”). A Földet ezután a másokat segítők fogják lakni. Ez a mérés-megmérettetés (szüret) már 1981 előtt kezdődött el és 100-700 évig is eltarthat. A jelenlegi fizikai szintű lakossághoz mások, más bolygókról is fognak csatlakozni, különben túl kevés lenne az itt élő emberek száma.

A ciklusok és lélekcsoportok felügyeletét meghatározott entitások végzik. Ezek 4, 5, vagy 6. dimenzióbeli létformák. A konföderáció a Földön ilyen szerepet tölt be. Most sok ilyen védő energia és entitás fókuszál ide, mert biztosítani akarják, hogy ne legyen ismét katasztrófa a bolygó sorsa. Sok egyéb magasabb dimenzióbeli entitás is ide jött, hogy védelmi szerepet töltsön be.

A bolygók konföderációja

A bolygók konföderációja egy körülbelül 53 civilizációból (500 bolygóból) álló egység (a név csak egy körülbelüli megfelelője ennek az energiának). Ebben részt vesznek a Föld egyes entitásai is, akik túljutottak a harmadik dimenzión. A konföderáció tagjai egyesültek a Teremtő szolgálatban az Egység Törvényének megfelelően. A konföderáció azoknak segít, akiknél a megfelelő arányú hívás érkezik segítségért az összlakossághoz képest. Mindenkinek felfoghatóan és láthatóan csak akkor jelennek meg, ha az egész társadalom egységbe került erről a kérdésről.

Az Orion csoport ezzel szemben egy ön-magamat szolgáló (“ártó”) szövetség. Az ő befolyásuk alatt áll a kormányok egy része és a földönkívüli járgányok közül az övéiket látni többnyire az égen. Ők csak akkor tudnak a Földre jönni, ha a karantént áttörik, amire bizonyos véletlenszerű fluktuációk adnak lehetőséget a Föld mágneses vagy energetikai mezőiben. Ez a két csoport nem áll fizikai háborúban egymással. Háború helyett a szöveg egyféle gondolat-egyensúlyozást ír le, melyben csak négy negyedik dimenziós entitás vesz részt a konföderáció oldaláról.

Idézetek

Bemutatkozás:

Ré vagyok. Az Egység Törvénye, habár túlmutat egy elnevezés, ahogyan ti a hangrezgés-együtteseket hívjátok, korlátain, megközelíthető azzal, hogy azt állítjuk, hogy minden létező dolog egységben van, hogy nincsen polaritás, nincs jó és rossz, nincs zavar, hanem csak identitás. Minden egy, és ez az egy a szeretet/fény, a fény/szeretet, és a Végtelen Teremtő.

Egység van. Ez az egység az egész, ami létezik. Ebben az egységben van lehetőség és van mozgás. A lehetőség az intelligens végtelen. Ezt a lehetőség kihasználva munkát kapunk. Ezt a munkát mi intelligens energiának hívjuk.

A másokat segítő út:

A másokat segítő útnak az a legjobb módja, ha folyamatosan megosztjuk a Teremtő szeretetét, ahogyan azt a mi belső énünk megéli. Ez magában foglalja a belső tudást és azt a képességet, hogy tétovázás nélkül kinyíljunk ön-magáknak. Ezt kifejezhetjük úgy, hogy az elme/test/lélek együttes kisugározza az esszenciáját, a szívét.

A karmáról:

A mi felfogásunkban a karmát egyfajta tehetetlenségnek lehetne nevezni. A saját magunk által indított tetteink folytatják az egyensúlyozást egészen addig, amíg valaki elő nem hívja az ellenőrzést vagy egy magasabb elvet, melyet fékezésnek vagy megállításnak hívunk. A tettek tehetetlenségének ilyen fajta megállítását megbocsájtásnak hívhatjuk.

A katalizátor használatáról:

A tapasztalás katalizátora teszi lehetővé a tanulás/tanítás folyamatát ebben a sűrűségben. Viszont ha az entitásban megjelenik egy válasz, még akkor is, ha csak megfigyeli azt, akkor ez az entitás a katalizátort még mindig hasznosítja tanulás/tanítás céljára. A folyamat végén a katalizátorra már nincsen szükség. Ekkor már erre a sűrűségre sincsen szükség.

A negatívan irányult elme/test/lélek együttes a dühöt a [pozitívakhoz] hasonlatos módon hasznosítja oly módon, hogy elutasítja ezt az irányítatlan és véletlenszerű düh energiát és ehelyett akarat és hit által ezt az energiát egy gyakorlati használatba tereli. A negatív aspektusát használja ki ennek az érzésnek, hogy egy másik-ön-maga fölött uralmat biztosítson vagy valami más módon ellenőrizze a helyzetet, ami a dühöt elindította. A katalizátor negatív használatának kulcsa az ellenőrzés. A katalizátor pozitív használatának kulcsa az elfogadás.

Az inkarnációról és a felejtés fátyláról:

Nem emlékeztek, mely lapok vannak a kezetekben vagy mások kezében, talán még a játék szabályaira sem. Ezt a játékot csak az nyerheti meg, aki az odaadó szeretet hatása alatt az összes kártyáját felfedi. Csak az nyerheti meg, aki az összeset mindenkinek láthatóan az asztalra teríti és így szól: – Mindenki, az összes játékos, mindegyik ön-magam – mindegy, mik a lapjaitok, én szeretlek titeket. – Ez a játék: tudni, megbocsájtani, egyensúlyt teremteni, és szeretettel megnyílni.

A harmadik dimenzió céljáról a Földön:

Ez nem a tudás dimenziója, még a szubjektív tudásé sem, mert hiányzik belőle az áttekintés a kozmikus és más beáramlásokról, amely minden katalizátort létrehozó helyzetet befolyásol. A teljes szabadságot a jelen pillanat szubjektív elfogadásában és a szeretet minden pillanatbeli megélésben találjuk meg. Az, ami bizonyítékok nélküli szubjektív tudásként ismert, szegényes társ egy bizonyos mértéken túl, mert mindegy, mennyi tudást gyűjtünk össze, mindig lesznek kivételek. Ez a harmadik dimenziót kialakító torzulásokból következik.

Közvetítőkről:

Majdnem az összes pozitív közvetítő és csoport pozitivitásában csökkenthető vagy szinte haszontalanná tehető negyedik dimenzióbeli negatív entitások kísértéseknek nevezhető dolgok által. Ezek sokféle torzulást sugallhatnak, a túlságosan részletes információ megosztásától kezdve egészen a személy nagyzásáig, a szervezet politikai, társadalmi vagy gazdasági módon történő felvirágoztatásának ígéretéig.

Az Orion csoportról:

Az Orion csoport célja, amint azt korábban említettük, a legyőzés és rabszolgaságba kényszerítés. Ezt úgy érik el, hogy találnak és létrehoznak egy elit csoportot, és elérik, hogy a többiek ezt az elitet szolgálják ki különböző eszközökön keresztül.

Az idézetek fordítása spontán átirat, nem hivatalos fordítás.

Történelem és események a Földön

A Naprendszer különböző bolygóin volt élet. A Vénuszon entitások inkarnálódtak a harmadik dimenzióba, de sokkal békésebben és harmonikusabban éltek, mint az emberek. Ezek Ré csoportja, akik most a hatodik dimenzióban élnek. A Maldek bolygó felrobbant egy nukleáris katasztrófában. Ezek a lelkek lettek a Földön a neandervölgyiek. A Marsra is harmadik dimenzióbeli élet költözött. Ez abban végződött, hogy a bolygó légrétege egy háború következményként elszállt, az ott lakók a föld alatt éltek. Közvetlenül ezek az entitások is jutottak a Földre.

Ré csoportja a Földre különböző korszakokban jött el szolgálatot nyújtani. Ezek többek között a Mü civilizáció 58 ezer éve, Atlantisz 18 ezer éve és Egyiptomba kétszer, 11 ezer évvel és 2800 évvel ezelőtt (ezek csak becslések). Dél-Amerikában egy másik csoport működött együtt az ottani emberekkel.

A 11 ezer évvel ezelőtti alkalomkor épültek a piramisok azoknak az információknak a segítségével, amiket Ré hozott nekik. A vénusziak – Ré csoportja – magas, arany színű emberekként jelentek meg. A többi pap és az emberek nagyon hamar elferdítették éssaját előnyükre használták az információt. Ezért a Ré csoport felelősséggel tartozik, és ezért van az, hogy most is újra kapcsolatba léptek velünk, hogy lehetőleg helyrehozzák a károkat, amiket akkor indítottak útnak (karma). Ennek a kicsit félresikerült segélynyújtási kísérletnek ugyanis nagy következményei voltak: az elnyomó egyiptomi papi csoportból alakult ki néhány mai titkos társaság, melyeknek a világ feletti uralom a célja. Ezt a vonalat David Wilcock követi nyomon cikkeiben.

Linkek (angol nyelven)

Ízelítő kivonat a könyvből

[A következő fordítást az oldal szerkesztője végezte, nem hivatalos, és nem feltétlenül egyezik a magyarul megjelenő hivatalosan ellenőrzött fordítással.]
K: Tudnál valamit hozzáfűzni a közelgő bolygónk változásokhoz a fizikai realitásunkban?
Ré: Ré vagyok. A változások nagyon, nagyon egyszerűek. Mi nem foglalkozunk azokkal a feltételekkel, amik a szürethez vezetnek.
K: Azt hiszem, helyénvaló volna megtudni, hogy az Egység Törvénye miképpen segédkezik lények áthelyezésével a mi bolygónkra és a szüret folyamatával?
Ré: Ré vagyok. Az Egység Törvénye egyszerűen csak azt állítja, hogy minden lény egy. Vannak bizonyos viselkedések és fogalomrendszerek, melyek ezeknek megértésével és kivitelezésével egyetértenek. Azok, akik befejeznek egy ciklust, különböző mértékekben mutatják meg megértéseik torzulásait, saját döntések következtében elkülöníttetnek abba a rezgéstorzulásba, mely az ő szellem/test/lélek együttesük számára a legmegfelelőbb. Ezt a folyamatot olyan adakozó lények felügyelik és védik, akik elég közel vannak az Egység Törvényéhez saját rezgésszintjeiken, mégis aktív segítés iránti torzulásokkal rendelkeznek.
Így keletkezik a fény, vagy jobban mondva, de kevésbé érthetően, a fény/szeretet illúziója. Ez különböző mértékű intenzitásban jön létre. Mindegyik szüretelt entitás lélekkomplexuma a fény vonalán mozog egészen addig, amíg a fény túl fényessé, vakítóvá válik, mely ponton az entitás megáll. Lehet, hogy ez az entitás épphogy elérte a harmadik dimenziót, vagy már egészen közel van a harmadik dimenzió befejezéséhez, fény/szeretet rezgéstorzulás komplexumhoz. Akárhogy is, akik ebbe az oktávba kerülnek, melyben erősödnek a fény/szeretet, egy nagy ciklust tapasztalnak, amelyen belül rengeteg a lehetőség a torzulások felfedezésére, melyek minden egyes entitásban lakoznak, és ennek következtében ezen torzulások gyengülésének elérésére is.
K: A mi bolygónknak mi a helyzete a ciklusok előrehaladását tekintve?
Ré: Ré vagyok. Ez a gömb ebben a pillanatban a negyedik dimenzióban létezik. Az anyag tudatosságába beágyazott társadalmi emlékezetegyüttesek következtében meglehetősen zavarodott. Nem végzett könnyű átmenetet a magasabb rezgések fele. Ezért egy kissé kényelmetlenül viszik majd el.